Nem szép tőlem ...

A közeli városba szólított a munkám. Két kicsi lányommal reggelente gyors léptekkel robogtunk az óvodába. Bekísértem őket, majd sietve távoztam. Általában az autóbusz vezetőjének jóindulatán múlott, hogy az utolsó pillanatban felugorhattam a járatra.
Sok munkába igyekvő ismerős arc, köszönnek, én intek, ilyenkor legszívesebben némán ücsörögnék a busz ülésén az álmosság miatt. Gyuri bácsi kollégám szavait távolról hallom,
ha mellé kerülök. Ő mindig éber, duruzsol egyfolytában. Kérdéseire válaszom, az igen és a nem szóra korlátozódik.
Leszállunk a buszról, ő komótosan felgyalogol munkahelyünk központjába, ahol a személyzeti munkát látja el. Engem Géza, a fiatal gépkocsivezető várt reggelente Barkas gépkocsijában és indultunk a két km-re lévő város szélére, ahol a cég nyomdája, műszaki osztálya található. Itt dolgozom.

Fiatal, energikus dolgozók a munkatársaim, hasonló korúak vagyunk mindannyian. Élvezettel végezzük munkánkat, szoros barátság köt össze bennünket. A munkán kívül is hasonló az érdeklődési körünk. Névnap, születésnap, Nők napja, karácsony…,  minden ünnepet közösen megünnepelünk. Főnökünket tiszteletben tartjuk, ő is velünk tart jóban-rosszban. Az itt dolgozók létszáma 35 főre tehető.

Visszatérve Gyuri bácsira, a nyugdíjaskor küszöbén állt. Mivel ugyanazon helyen laktunk, némi elfogultságot érzett irántam. Lányának tekintett, gyakran látott el tanácsaival, amit néha már túlzottnak találtam.
Kollégáim külföldi kirándulást szerveztek Olaszországba. Természetesen én sem maradhattam ki az utazásból. Ezt megelőzően egy nyomtatványt kellett kitölteni mindenkinek, melyen munkahelyi javaslat is szerepelt, majd a rendőrségen kötelezően felülvizsgálták.

Buszunk megérkezett a pályaudvarra. Gyuri bácsi invitált bennünket, elkészült az általa írt javaslat, menjünk be Gézával most a központba és odaadja. Elindultunk.
Géza lent maradt a kocsinál, szerelt valamit rajta, megkért hozzam el az ő kitöltött  nyomtatványát is.  Így én vettem át mindkettőnkét. Megköszönve igyekeztem, közben a lépcsőn lefelé olvastam az enyémet. Rendben van, nyugtáztam magamban. Géza már várt, de mindjárt indultunk is, mivel aznap Budapestre kellett mennie.
- Olvasd fel hangosan az enyémet légy szíves - mondta.
Elkezdtem olvasni, az ámulattól abbahagytam.
- Te Géza, azt gondolom nem utazol!
- Miért? - fordult felém csodálkozva.
- Mert azt írja a Gyuri bácsi, hogy " a rendszer elleni tevékenysége jó és hasznos, fiatal kora ellenére".
- Mit műveltél? - kérdeztem.

Leparkolt az út szélén, elolvasta saját szemeivel a papírt. Dühöngeni kezdett, hogy ő bizony visszafordul, megkérdezi mi ez a badarság?
Csillapítottam, menjünk inkább tovább a munkahelyünkre, mutassuk meg a kollégáinknak.
Ekkor már tudtam, Gyuri bácsi belekeveredett a saját gondolataiba szokás szerint, ezt már nyugtatva, nevetve mondtam Gézának.
Alig vártam, hogy az osztályra érjünk. Jött a záporozó kérdés.
- Hol voltatok idáig?
- Gyerekek maradjatok csendben! Géza dühös, mert nem utazhat velünk, elolvasom, hogy miért nem.
A javaslat végét már alig tudtam felolvasni, mindenkit rázott a nevetés, csak Géza bosszankodott.
Megszólalt Marcsi. - Az még csak hagyján hogy nem utazhat, de ha ezt a rendőrségen elolvassák, még be is "varrhatják".
Na erre Géza karon fogott.
- Gyere, menjünk vissza az igazgatóhoz!
Kénytelen voltam vele menni, hiába akartam Gyuri bácsival megbeszélni előtte telefonon.

A titkárnő bejelentett bennünket a főnöknél.
Bemehettünk hozzá. Géza lecsapta az igazgató asztalára a javaslatot, hogy olvassa el, mit művelt a személyzetisünk.
Hát ezen az igazgató nem mosolygott, én dermedten álltam, Géza szemei szikrákat szórtak.
A főnök hivatta Gyuri bácsit, felolvasta neki az irományát. Szegény öreg, még most sem értette miről van szó.
Végül aztán elmagyarázta neki, hogy butaságokat írt le, amin aztán nagyon megsértődött.

Az igazgató újat írt, Géza megnyugodott hogy utazhat, de a  tervezett budapesti út elmaradt.

Hazafelé aznap a buszon mellém ült a kis öreg és bánatosan közölte velem.
- Lányom, azért nem volt szép tőled, hogy nem álltál mellém az  " inkriminális" ügyben!
Erre már a könnyeim folytak, kezemet a szememhez szorítottam.
Ő ismét megszólalt  - most már későn sírsz.
Már elköltözött az égiek közé, de ha a sírja mellet visz el az utam a temetőben, elered a könnyem a nevetéstől.

Nem szép tőlem, de hiába, nem tudok magamnak parancsolni…