Záporeső
Zsó 2008.04.11. 11:32
Az ég kékje hirtelen szürke színűre változott.
Záporeső
Az ég kékje hirtelen szürke színűre változott. Felhőpamacsok kergették egymást.
A szélvihar támadóan hajlította az ablakom előtt álló fűzfa gyenge ágait.. Ők egymásba
kapaszkodva védték törékeny életüket. Egy árva lélek sem merészkedett ki a heves záporeső áztatta nedves útra. Mennydörgés kísérte kihívóan e váratlan vendéget. Villámok fénye cikázott odafent, hogy nyomatékot adjon a vad robajjal lecsapó viharnak, mely visszakergette a házak kéményéből áramló füstöt.
Kutyám az ijedtségtől futva menekült védett lakjába.
Amilyen sebességgel jött, olyan gyorsasággal távozott, a kora tavasz langy melegéből, a záporeső.
- Olcsó játék részéről - gondoltam.
- Mi célja lehetett nem szokványos viselkedésének?!
- Netán elfeledkeztem gyerekkorom heves májusi záporesőiről?
„ A májusi eső aranyat ér” – tartja a mondás.
Kimerészkedtem kertembe, csak ekkor észleltem, ezúttal nem áll a mondás.
Ha már így letarolta csodálatosan nyíló virágaimat, lehetne visszafogodtabb a következő kiszemelt helyén e vad záporeső.
Zúgolódásomat a felbukkanó nap enyhítette. A fűzfa szomorúan lógatta viharvert ágait. A virágszirmok lehullva színes szőnyegként borították be kertem fekete földjét.
Kutyám egy bokor árnyékában húzta meg, még mindig remegő testét.
Unaloműzőnek, tréfának szánta ténykedését a tovaszálló vihar - szeretném tudni!
Lehet, hogy csak a nap melegét irigyelte, melyet a legtöbb élőlény oly sok szeretettel várja…
|