Idegen városban emlékképekkel

Kiült a kerthelységbe, mert a belső teremben nem lehetett dohányozni.
Az a tudat, hogy ebben a városban van, bizony melengette egy kicsit a szívét, mégis keserűen gondolt arra, hogy Zita is ezeken az utcákon sétál nap, mint nap, s most minden bizonnyal otthon van, de már nem mer becsengetni hozzá. A házuk előtt sem azzal a céllal sétált egy bő órával ezelőtt, hogy - teszem azt - felugorjon Zitához, csak az emlékek húzták őt erőszakosan arrafelé. Különben sem volt már mondanivalója a lány számára, de ha lett volna, akkor sem mert volna fölmenni a lépcsőn és bekopogni.

Ott ült az asztalnál, szokásaival egy cseppet sem dacolva sört ivott, és a magával hozott apró süteményt szemezgette. Igyekezett elhessegetni a gondolatot, hogy semmi célja nincs az est hátralévő részének. Mivel minden könyvét, ami nála volt kiolvasta már, megfosztván magát az olvasás további örömétől, már csak a sörivásra hagyatkozhatott, ha azt akarta, hogy kevésbé szenvedjen.

Megissza a sörét, fizet, aztán megy. Elmegy a város másik végébe, abba a diákszállóba, ahol megpróbál majd valahogy elaludni. Ismert már egy nőt ebből a városból, kár, hogy nincs nála a nő címe, most felkeresné és felújítaná vele a pusztán beszélgetésre szűkült kapcsolatukat.

Az egyedüllét romantikus, - gondolta. Mert olyan történéseket szül általában, amelyekre, mint egy regénybe illő kalandra emlékezik vissza az ember.
Ilyen volt például az a mostani, magányos ivászata Bogláron. Egy ültő helyében megivott öt üveg sört és még ivott volna tovább, de már nem akarták kiszolgálni, mert hangoskodott. Aztán bevonszolja magát egy ifjúsági táborba, különböző alakokkal ismerkedik meg, egy kisgyerekkel keserűen célbadobósdit játszik, a gyerek nyeri persze az összes kört. Beáll focizni, ha jól emlékszik rúg egy gólt is.
A fiatal táborozók valami politikai gyűlésre ülnek össze az ebédlőben, ő ezen a gyűlésen -  nem kis feltűnést keltve -  felszólal, aztán odébbáll. Később három lány becipeli őt egy szobába, szendviccsel etetik, kólával itatják, néhány idősebb fiú kis huzavona után kitoloncolja őt a tábor területéről. Aztán egy másik kocsmában megismerkedik egy másik társasággal, megannyi kétes figura, reggel egy vadidegen nyaralóban ébred, nyikorgós franciaágyon. Mellette nem fekszik senki, maga mögött hagyva a házat (nem találkozott szerencsére senkivel a háziak közül) átforrósodott, másnapos testét a Balaton sima, hűvös, hajnali vizében hűti le.

Kért még egy sört. Asztaltársasága iszákos munkás emberekből állt, akikkel beszédbe elegyedett. Igen, Pestről jön, minden cél nélkül, csak úgy, mert meg akarja ismerni hazáját. És, hogy most van itt először, tetszik neki, igen, érdekes hely, kedves emberek lakják, megkóstolhatja-e azt a füstszűrőtlen cigarettát.

Mikor elfogyott a söre, kihasználva a csevegés pillanatnyi szünetét, a pincérnőhöz ment, kifizette a számlát, majd kényszeredett mosollyal az asztala felé bólintott, és kiment a kocsmából. Meleg, párás este volt, és amikor Zitáék háza előtt elhaladt, jólesően, szívet melengetve hatalmas erővel tolultak elő az emlékek.

A legelső, mikor gyakorlatilag még nem volt semmi … Ült a szárszói házuk teraszán
a nagy fenyőfa alatt, tobozokkal körülvéve, előtte kis kempingasztal, forrón sütött a nap, a kerítésen túl a strand, gyerekzsivaj, strandoló, napolajszagú tömeg.
Zita időnként innen-onnan mosolyogva előjön a virágmintás fürdőruhájában, vizes a haja és tényleg gyönyörű. Ott van az egész ház minden ismerős és ismeretlen vendége. Borzasztó melege van, be kéne menni a vízbe, de lusta hozzá, különben is egyedül nem az igazi … Inkább rágyújt, várja, hogy Zita megint előbukkanjon és megajándékozza őt egy újabb mosollyal. És jött, hozott egy hideg üdítőt, egy árnyas fa alatt kortyonként iszogatták. Majd váratlanul közölte… vége!
Mi történhetett vele ebben a pillanatban, … még ezúttal sem világos számára.
Elmenni innen azonnal, talán innia kéne. Ez volt az első józan ötlete a fájdalomcsillapítással kapcsolatban. „A megtépázott lélek orvosa az erdő.”
Nem sokat vacakolt (amúgy sem ez a típus), holmiját behajította hátizsákjába és elindult. Népdalszövegek, verssorok, és néhány idézet érkezett hívatlanul a segítségére, és ez jólesett neki. (ilyenek hogy: „Én itt maradtam, egyedül, nélküled …”, meg „Úgy fáj az én gyönge szívem…” stb. Igyekezett magát minél jobban belesüppeszteni ebbe az állapotba, sajnálta magát nagyon. És sajnálta, hogy nem egy filmen van, aminek épp ez a jelenet a befejező része, már mennek a betűk a vásznon, és a nézők szemüket morzsolgatva állnak föl csöndben a székekről, egyik se mer a másik nedves szemébe nézni… De rájött, hogy ez egy unalmas
pocsék film lenne, kislányoknak való, hatásvadász mese.

 
Felötlött benne a remény, hátha Zita csak próbára tette őt, vagy hülyéskedik és perceken belül hívja telefonon, hogy közölje vele: -  tudja, rossz tréfa volt, bocs, nagyon szeretlek, veled akarok élni örökre…Sikerült kipréselnie magából néhány csenevész könnycseppet, amik a szájáig már nem jutottak el, hanem megszáradtak valahol közvetlenül a szem alatt. Elaludt egy padon, miután felébredt vett egy vonatjegyet, és fölszállt arra a járatra, amelyik a legkorábban indult.

Döbbenetes erővel tört rá Zita hiánya. Visszamenjen-e Szárszóra, ahol először…?
Beleőrülne, ha újra látnia kéne azt a teraszt, azt a házat, az egész Szárszótól iszonyodott ebben a percben, bár ugyanakkor kéjesen vonzódott is hozzá, élvezkedni akart saját gyötrődésén.
Míg lelke egy távoli városban, Zita szívének nyitott kalickájában sínylődött, addig teste egyre-másra nyelte a söröket, hangulata percről percre változott.

 
Úgy döntött a lányhoz utazik, felkeresi és megbeszéli vele az egészet.
Jó stoppjai voltak. Útközben a Zita és őközötte lezajló, jövendőbeli párbeszédet fogalmazgatta magában (több variációt is végiggondolt, elképzelt), és mikor beérkezett az ismerős városba, hirtelen átfutott az agyán: inkább nem.
Nem keresi meg Zitát. Teljesen fölösleges lenne kapaszkodnia a lány, iránta már nem létező szerelmébe, nem beszélve arról, hogy tapintatlanság volna rajtaütésszerűen felcsöngetni hozzájuk. Meg aztán, ki tudja, kit találna még ott volt barátnőjén kívül?
Így hát kivett egy olcsó szobát egy lepusztult diákszálláson, aztán elment sétálni a városnak arra a részére, ahol Zita lakott. Beült egy vendéglőbe, vacsorát, cigarettát és sört rendelt, de a pincérnő mondta, hogy ha rá akar gyújtani, legyen szíves fáradjon ki a kerthelységbe, mert nyáron idebent -  tekintettel az étkező vendégekre és a háromasztalnyi „fülkére” - nem lehet dohányozni.

Levetkőzött és nagyon haragudott azokra az emlékképekre, amelyeknek pedig eleinte úgy örült. Bebújt takarója alá, biztos, hogy álmodott valamit, de ébredés után öt perccel már nem emlékezett rá.