Rozsdafarkú madaraim

Szüntelenül hordja a száraz növényi szálakat, leveleket, mohát, vékony gyökérdarabkákat és sarat. A fészket a tojó építi, teraszunkon lévő gerendára. Időnként körülnéz, csivitel, félve ugyan, de fáradhatatlanul rakja költőhelyét.

Csendesen figyelem, szerencsére nem zavarja a jelenlétem. Találgatok, - vajon veréb lehet, vagy a tavalyi rozsdafarkú madár tért vissza? Jól megnézem a verébnél kisebb, rezegteti élénk rozsdaszínű farkát, hegyes vékony csőre van.

Ő bizony az én madaram.
A fészket szőrrel és tollal béleli. Kutyám néha megugatja, ilyenkor ijedten tovaszáll, majd visszamerészkedik, tovább dolgozik.

Egyedül kotlik fészkében tojásain ülve. Párja nem váltja, nem eteti, időnként elhagyja
otthonát, hogy táplálékot keressen. Ebben az óvatlan időben nézi meg párom a fészket.
Így tudjuk meg, hogy öt fehér tojás vár anyjára a puha lakban.

A fiókák két hét alatt kelnek ki. Anyjuk melengeti őket, később már mindkét szülő etet, különösen a hajnali és a késő délutáni órákban. Rovarokat, pókokat hordanak a szülők kicsinyeiknek. A repülő rovarokat is ügyesen elkapják, mindez csodálatos látvány.
Reggel gyakran az ő harsány beszélgetésükre ébredek.
A párok áprilisban és a nyár folyamán költenek, de kivételesen háromszor is nevelnek fiókát.
Általában két, két és félhetes korukban hagyják el a fészket a fiókák. Mindezt intenzíven figyelem - a kíváncsiság hajt, mennyi időnek kell eltelnie, mire szárnybontogatással próbálkoznak?
A legközelebbi ágra repülnek először gyenge kis szárnyaikkal.
Kutyám messziről kémleli őket, néha a fa alatt élénk csaholásba kezd, de ilyenkor játszom vele, hogy a figyelmét eltereljem. De a szeme sarkából a kicsiket figyeli.
Sokáig pihegnek kis fiókák, majd visszarepülnek a védett, biztos lakba.

Egyre gyakrabban próbálgatják a repülést és egyre messzebbre. Izgalommal vagyok tele - csak ne essenek le, de kezdenek erősödni a sok gyakorlás közepette. Már rovarokat is kapkodnak be közben. Szépen, ívelten repülnek. Úgy látom, megszokták jelenlétem, már nem félnek. Az is lehet, hogy érzik, nem vagyok ellenségük, hiszen ők az én legkisebb kedvenc állataim. Az arra tévedő macskákat elhajtom, szeretnének ők is "játszani" velük.

Megfigyeltem, a hímek kedves szokása, hogy ősszel, szeptember környékén újra felbukkannak a költőhelyükön és énekelnek.
Így adják tudtunkra, köszönik a helyet, és jövőre újra visszatérnek, de most útra kelnek, lehet Dél-Európába…

Rozsdafarkú madaraimat boldogan várom vissza.