Szeretettel köszöntelek kedves látogató!
Nézz körül és barangoljál kedvedre!
Válasszál a lehetőségek tárházából...
„A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani?”
Nem tudják
/Zsó/
Amikor úgy érzed
számodra nincsen hely
ne bánkódj, ne keseregj
ha lelkedet összetörik
fájó sebeidet gyötrik
ne add fel, kínjukat érlelik
nem tudják mit tesznek
odáig nem érnek fel
szánalmat érdemelnek
ám a harsona érces hangja
csődíti őket víg lakomára
ahol tömhetik magukat
a zene tombol az asztal tele
mámorosan isznak és esznek
kéjesen ünnepelnek
egy alomból jöttek
egy irányba mennek
tudattalanul cselekszenek
ne higgy hazug szavuknak
bízz inkább önmagadban,
s lelked nyugalomban ringhat.
Remény
Az éjjeli csendet megtöri
heves szívednek lüktetése,
üzenete oly örömteli,
s vágyaimnak víg zenéje,
ha önmagadat adod,
minek fénye már ragyog.
Éledő álmot hoz
örök pecsétet nyom.
Érzem még kicsit félsz,
de Reményt lehelsz hajnalra -
Adjatok még meleget
/Zsó/
Hűvös füvek hajnali ködök
Rozsdás foltok tocsogós utak
Cserfes gyülekező madarak
Nyári megfakuló örömök
Erőtlen napsugarak
Megkopva földre törők
Hívatlan gomolyfelhők
Talán – vége a nyárnak?
Elrendelték istenek
Nem gyakoroltak kegyet
Adjatok még meleget
Óh Földnek ti istenek!
Csend - haiku
/Zsó/
csendes hallgatás
két ember közt, mint nyíló
legszebb szóvirág
Tűz-tanka
/nzyang/
északi fénytől
fellángoló hegycsúcson
visszatükrözés
távoli zajok hátán
táncol a veszedelem
Garai Gábor - Bizalom
S ha százszor is becsapnak, és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
és ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hizlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen
magányban, mert irgalmatlan az élet.
De csöndes szóval, eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárult kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!
Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.
De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mamut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.
S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.
A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben!
(Abraham Lincoln)
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
/részlet/
Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
|