Szeretettel köszöntelek Kedves Látogató!
Nézz körül és barangoljál kedvedre...
Zsó:Téli haikuk
meztelen ágon
jeges csend, zúzmara hull,
téli tájkép
***
farkasordító
hidegben madártetem,
üvöltő szelek
***
jégvirágos tél
illata leng szobámban,
névnapköszöntő
***
Szikrát szóró Nap
fénye, csillanó havon,
tavaszi remény.
***
Kérdések
Szikrázik a Nap, mosolyog a télre,
Hol van a fázós hó, fehér leple?
Szántóföldnek meleg takarója,
Hóembernek fehérre meszelt orra?
Gyermekeknek tömött hógolyója,
Kutyáknak vacogó éles foga?
Ablakoknak csipkés jégvirága,
Fenyőknek dermedt hósapkája?
Lassan morzsolom ujjaim között
A napokat, mit a tél maga mögött
Hagyott, s várom a kikeletet,
A tavasz ébredését, üdeségével.
(Zsó)
***
Az evező révészek
A hajót emberek hajtják
Az evezésbe elmerültek,
A halálosan elfárasztott testből
Kiválik a lélek és kiül a szemekbe.
Szép emberek, az evező révészek.
A deszkáról felemelkednek
Elővetik magukat, hátradőlnek,
Mintha egy test, egy izom volna valamennyi.
Nem pihenhet egyik sem, nem késhet senki.
Az evezőiket vízbe merítve
Szép emberek, az evező révészek.
Emberfölötti tánc, ősi ringatása a testnek,
Megfeszülő és engedő kötele az izomzatnak.
Az evezők testrészei szétválni látszanak,
A hátrafeszülő karok rándulnak,
A fejek mégis helyükön maradnak,
Szép emberek, az evező révészek.
A törzsek a hajó orrába ringanak,
A homlokok megnemesednek,
A szemek belső fényekben égnek,
Az arcok aranypírban fürdőznek,
Szép emberek, az evező révészek.
Haragos víz fölött,
Zöld ég alatt,
Sötét hegy mögött
A hajót vonják, húzzák.
Megszakadásig eveznek,
Szép emberek, az evező révészek.
(Zsó)
Zsó: Tanú lettem
A méhecskék sugdolóztak:
Menjünk végre el a bálba.
Örömmel tanakodtak,
vajon milyen legyen a szoknya,
mit, majd magukra kapnak?
Az enyém lesz az aranysárga,
mondta vígan Züm-züm Panna.
Én az új fodrost veszem magamra,
s remélem, tetszem Bongó Dodónak,
a hetyke, szép legénynek!
Kiáltotta Virág Emese.
Nekem pöttyös szoknya a kedvencem,
csak a pöttyeim el ne veszítsem,
ha pörgök benne: mosolygott Édes Eszter.
Felöltöztek és elindultak,
röpdösve, szárnyalva,
hogy férjet találjanak
maguknak a maszkabálban.
Ott aztán keringőztek, pörögtek,
szerelmesen, míg párjukra nem leltek.
Haza, már kettesben lebegtek,
s lakodalom lett a vége.
Hiszitek vagy nem, -eldicsekedhetem,
tanújuk a frigyen, én lehettem!
***
haiku+haibun
Szórt kavics rozsda
színű, megkopott emlék
a tenyeremben.
A sétány kaviccsal szórt több évtizede. Mindketten ifjúkorunkat éltük szerelmesen.
Kézen fogva andalogtunk esténként. Aztán egy szép napon váratlanul közölted velem: szíved már másé.
Hideg zuhanyként csobogtak szavaid.
Most a sétány egyik padján ülök, tenyeremben tartok egy rozsdaszínű kavicsot, s emlékezem. Megkopott emlék.
(Zsó)
|
