Szeretettel köszöntelek kedves Látogató! Nézz körül,barangoljál kedvedre...
Zsó: Tavasz (hónapsoroló)
Múló tél hidege hóról álmodik
Álmosan nyújtózkodik még kicsit
Riadtan eldobja takaróját
Csorduló könnyeit sóhajtva törli
Irigykedve nézi napfény sugarát
Utoljára szobájába engedi
Szomorú szívvel fájón öleli
Átadja helyét a derűnek
Pillanatnyi örömöt színlelve
Rá nem tekint, sóhajtozik
Inkább tovább megy
Lankadva búcsút int
Itt új életnek van helye
Szelíden bontakozó rügyeknek
Mosolygós zöldre festett kikelet
Ábrándos szemű természet
Jut testére illatos virágpermet
Urambocsá’
Szerelmet ígér leánynak, legénynek
Zsó: Májusi szerelem
Cseresznyefa ága
Fehér sziromba öltözve,
Mint ifjú arája
Csillogó selyemben.
Várja az igéző csókot
Áhított szerelemmel,
Könnyű szellő bókol
Néki lengedezve.
Május illatát leheli,
Nászuk fészkét belepi,
Virágával puhára béleli.
Nap tüze aranyra festi.
Ajkuk egymásra olvad,
A szirmok szerteszét hullnak,
Szívük vággyal telve dobban,
Szerelmük lángra lobban.
2012-05-10
***
Zsó: Kertem királynője
Ringatja bimbód a szellő
Ó, de kecsesen billegő.
Zárt burkodból ha kipattansz
Szirom ruhádból parfüm illan.
A virágok királynője te vagy!
Zsó: Vajon
Vajon téged látlak
Emlékeink fészkében, borúsan?
Fakult tekinteted földre koppan,
S esőcseppjei szomorúságodnak.
Egykoron letéptük a zárat,
Öleltük az áhított vágyat,
Karjaink testünkre olvadt,
Vajon téged látlak?
Most, vajon téged látlak,
Korhadt tető alatt sápadtan?
Cseppjei boldogságunknak,
Így ütemesen fogynak.
Atomjaira hullnak,
Elnyeli a pocsolya.
Élettelen álarcban,
Vajon téged látlak?
Zsó: Fenyők
Harmatos hajnalon
Rémes álmom volt,
Kinéztem az ablakon
Fenyők űzték álmom.
Fenyők, kik szemem
Írisze előtt cseperedtek,
Ágaikkal integettek,
Jó kedvre derítettek.
Vad vihar téphette Őket,
Szél borzolhatta kedvüket,
Nap égethette tűleveleiket,
Őket nem tarolhatta le senki sem!
Lelkük mennyekig ér,
Testüket védi az ég,
Fényes csillagok közt,
Gyógyír nékik az Ültető.
Fentről vigyázza a kékes fákat,
Óvja gondolataikat, ha bánatosak,
Letörli verejtékes álmukat,
Mint az én kínnal teli álmomat…
Ők akkor is élnek majd,
Ha a lelkük egykoron porlad!
***
| 
